2018. június 30., szombat

Eltűnök a nyárra?! | Avagy táborba megyek

Sziasztok!
Ez egy amolyan se füle, se farka bejegyzés lenne, de gondoltam, azért kiírom, ne érjen váratlanul senkit.
Júliusban táborozni megyek. Igen, egész júliusban ott leszek, és ingyen kaptam a lehetőséget, hogy részt vegyek rajta. És hogy mi is ez?
Bizony, ez a NANOWRIMO tábor. A célja, hogy egy egész regényt (vagy legalábbis 50 ezer szót megírjunk 1 hónap alatt). Még sosem vettem részt rajta, szóval egy kicsit izgulok emiatt. Sikerül teljesíteni a kitűzött célomat? Vagy feladom? Meglátjuk, de mindenképp bulinak szeretném felfogni az egészet. Ha pedig beválik ez a módszer, akkor rendszeresítem, mert miért ne. Én először mindig füzetbe írok, és így nem szavakat számolok, hanem oldalakat. Igen, be lehet állítani, hogy szót, oldalt, órát, stb.-t számoljon az 1 hónap során a counter. És igen, ez nem egy valós, helyileg meghatározott tábor, hanem csak a nap végén be kell írni, hogy mennyit haladtál aznap, és ennyi.
Így néz ki a felület, amit te is láthatsz, és ahová regisztrálhatsz.

 
Kicsit csalok majd, mert már érettségi után elkezdtem írni a regényem, így nekem nem az elejéről kell kezdenem, de ettől függetlenül én is a 0-ról indulok majd, mint mindenki, és csak a július 1-től írtak fognak nekem számítani. Úgy számoltam, hogy ha ennyit megírok júliusban, akkor valószínűleg elég hosszú lesz a regény ahhoz, hogy kész legyen.
 És itt vannak az én célkitűzéseim:
Mint láthatjátok, 1 nap 6 A/4-es oldalt kell megírnom, hogy kész legyek. Hogy teljesítsem a célt. Ez nem tűnik soknak, de én minden mondattal képes vagyok elpepecselni az időt, szóval nekem ez sok :D (És az olvasási kihívást ne is említsük, ahol 30 könyvet kéne kiolvasnom a nyáron... nyehemm, még ha nem tankönyvek lennének :D). 
És ez itt a profilom. Az általam írt regényről tudni lehet, hogy YA zsánerű, de a címe még bizonytalan, szóval azt egyelőre csak az olvasói csoportom tagjainak fedtem fel. Ha te is tagja akarsz lenni a csoportnak, kattints IDE
A legnehezebb ebben szerintem az lesz, hogy figyeljek a helyesírásra, a szóismétlésekre, a helyes szószerkezetekre, a minimális nyelvi igényességre, valamint a logikus és érdekes cselekményszövésre. Utálok utólag korrigálni, de ez az írás velejárója, szóval nem akarom megkerülni. De azért jó lenne a maximumra törekedni, nem csak egymás után dobálni a szavakat. Ahogy mondani szokás, inkább a minőség, mint a mennyiség.
És természetesen attól is tartok egy kicsit, hogy mennyire marad időm edzeni, családozni, barátozni, olvasni, sorozatozni, nyári kalandokra... szóval a normális 18 éves lány szerepére. Mindig elég antiszoc voltam, és ezen jó lenne egy kicsit változtatni. Kicsit kikacsintani a világra, ha értitek :D
Persze most spórolok, ki tudja, felvesznek-e egyetemre, de reménykedek a legjobbakban, és amíg NANOWRIMO van, addig sem kattogok olyan dolgokon, mint ÚRISTEN, FELVESZNEK VAGY NEM??? ÉS ODA, AHOVÁ ELSŐKÉNT AKAROK MENNI??? JAJ, MI LESZ VELEM... Szóval ilyesmiken biztos, hogy nem lesz időm rágódni :D Legalábbis remélem.
Erre az időre pedig úgy gondoltam, hogy csak a háttérből írnék erre a blogra. Vagyis mindennap írnék egy bejegyzésbe, de csak a NANO végén tenném közbe. Amolyan személyes napló lenne a NANOWRIMÓ-ról. Minden nap leírom majd a meglátásaimat, az észrevételeimet, írói válságaimat, ha lesznek, de azért remélem, nem :D Meg ilyesmi. Hátha ti is kedvet kaptok hozzá, vagy csak tudni szeretnétek, milyen is részt venni egy ilyenen.
Szóval találkozunk augusztusban :D Addigra vagy teljesítem a WRIMÓ-t, vagy elbukom, de ti mindenképpen tudni fogtok róla :D
Jó nyarat mindenkinek!

3 megjegyzés:

  1. Én is gondolkodtam, hogy vezessek-e naplót a Nano-ról, de belegondoltamy hogy a napi írás után akarok-e majd két szónál többet bepötyögni... :D Úgyhogy én úgy tervezem, hogy szimplán egy összesítőt fogok írni hónap végén. Mondjuk én ennél sokkal kisebb célt tűztem ki magam elé. Egyrészt azért, mert egy kisregényt akarok csak megírni, másrészt a hosszabb írásokkal egy kicsit hadilábon állok pár éve, szóval nekem egy kisregény is nagy dolog lenne most, kicsiben kell kezdeni, na. :D De szurkolok neked is! Majd rugdossuk egymást napközben. :D

    VálaszTörlés
  2. És számítsatok egy háttérben szurkolóra is mindketten! ;) Hajrá, Lányok!

    VálaszTörlés