Premissza

2018. október 16., kedd

Hogyan készülj fel a NANOWRIMO-ra?

Aux Eliza október 16, 2018 0

Ha erre a bejegyzésre kattintottál, nagyon valószínű, hogy részt akarsu venni valamikor a NANOWRIMO nevű írós "eseményen", és valószínűleg éppen kapkodsz, mert mindjárt itt a november, és csak bámulod a képernyőt/füzetet gondolván: Ebből hogy lesz regény?
Nos, minden a felkészülésen múlik. Itt van néhány ötlet, hogy érdemes nekiállni a PREPTOBER-nek (vagyis a "felkészülés hónapjának").

1. Döntsd el, melyik sztoridat akarod megírni
Nálam itt majdnem befuccsolt a dolog. Egy tök más történetet akartam megírni az előző WRIMO-mon, de végül beláttam, hogy azt még nem dolgoztam ki eléggé, nem gondolkodtam róla eleget, és csak a sötétben tapogatóznék, ha ezt így tovább csinálnám. Ezért azt dobtam a fiókba (jó lesz még az valamikor xd), és elkezdtem azt, aminek már láttam az elejét, közepét, végét. Így sokkal könnyebb volt. Tudtam, mit akarok írni, nem csak úgy voltam vele, hogy "majd lesz valami". Hidd el, ha van 6 oldal, amit meg kell írnod egy nap, neked pedig akad cirka 2 órád rá, még hálás leszel azért, hogy nem kell gondolkodnod, mit írj, csak azon, hogy "hogyan írd meg".
2. Készíts cselekményvázlatot
Ha megvan a sztori, írj hozzá rövid "pre-szinopszist". Én csak így nevezem, de amúgy vázlatnak hívják... de így jobban hangzik, nem? A lényege, hogy összefoglalod a fontosabb mérföldköveket, lelövöd magadnak a poénokat, hogy tudd, mit kell majd megírnod. Én 1 oldalban foglaltam össze a történetemet. Sőt, én még csináltam dramaturgiai ív-figyelőt is, hogy az egyes jeleneteknek mennyi és milyen (pozitív vagy negatív) a töltete. Szóval szép kis vonalakat húzogattam, de ez már igazán opcionális. A lényeg, hogy tudni akartam, lesznek-e semmibe tartó jelenetek, hogy még azelőtt kihúzhassam őket, hogy megírnám. Minél részletesebb a vázlat, annyival jobban fogod köszönni magadnak a NANO során!
3. Csinálj karaktertáblázatot
Ki a főszereplőd? Kik a mellékszereplők? Milyen jellemzőik vannak? Mi a szerepük a történetben? Ez mind olyan, hogy elengedhetetlen, miközben írod a történetedet. Nem kell minden információt közölni róluk, elég a legjellegzetesebbeket, de neked legyenek leírva az apróságok! El fogod felejteni, ki mikor hol mit, miközben igyekszel teljesíteni a napi adagot. Én összetettem a kezem, amikor utána tudtam nézni, hogy XY karakternek barna vagy zöld szeme van-e.
4. Válassz mennyiséget!
Én elkövettem azt a hibát, hogy egyből az 50k-t akartam megírni. Ez az első pár napon még jó motiváció volt, de aztán az egész rémálommá változott. Rosszul aludtam, mert csak az járt a fejemben, hogy írni kell, különben nem végzek. Ezt a számot végül csökkentenem kellett, mert nem bírtam ezzel a mennyiséggel. Ezért nagyon fontos, hogy ne vállald túl magad.
5. Legyen inspirációd!
Ez lehet zenelejátszó is a történetedhez illő számokkal (én ezt nagyon ajánlom!), vagy akár egy-egy epizódhoz kapcsolódó képek különféle képgyűjtő oldalakról, bármi, ami téged írásra ösztönöz. A léányeg, hogy a krízishelyzetekben legyen a segítségedre, mert bizony lesznek krízishelyzetek.
6. Alakíts ki rutint!
Keress olyan időpontokat, amikor van egy kis üresjárat, és tudsz írni. Ez lehet akár buszon, kórházi váróban, otthon, bárhol, ahol van időd, és normál esetben csak telefonoznál... :D
De most komolyan... ha telózni van idő, írni is. Sokan panaszkodnak a neten, hogy nincs idő írni... netezni van :D Ennyi xd Ha két sort tudsz csak írni, mert annyi időd van, akkor is használd ki!
+1: Ha olyan a regény, készíts térképet!
Én most romantikus realista regényt tervezek, de ahhoz is csináltam térképet, szóval nem csak a saját világban játszódó sztorikra értem ezt a pontot. Lerajzoltam az utcát, ahol a főszereplő lakik, és bejelöltem a térképen minden olyan helyet, ahol a szereplőim megfordulnak. Kicsit kínos lenne, ha XY sétálva menne a templomba, holott az a város másik végén van xdd

Hogyan dolgozzuk fel a kudarcot?

Aux Eliza október 12, 2018 0

Bizony, ez az a dolog, amiről szinte senki sem beszél. Az teljesen természetes, hogy amikor ~~(ha)~~ kapunk kiadói igent, pozitív visszajelzést, szárnyalunk a boldogságtól. Ezt nem nagyon kell magyarázni. De mi van akkor, ha nemet kapunk, jönnek a negatív visszajelzések, és elgondolkodunk rajta, vajon mennyire éles a konyhakés?
Lassan rutinná válik számomra az írásból származó pofonkapás. (Létezik egyáltalán ilyen szó?) Általában mindig a következő volt a szituáció:
1. Jött a pofon.
2. Felfogom, hogy a pofon nekem szól, nem másnak. Az én munkámnak, az én gondolataimnak.
3. Jön a bőgés, a smink elkenődik.
4. Még több bőgés, néha düh, értetlenség. Mondtam már a bőgést?
5. Azt mondom: "Én feladom, úgyse érek semmit."
6. Lenyugszom valamikor (sokára!!!).
7. Újra írni kezdek mondván, hogy majd most jobb lesz. Ehhez átnézem, miben fejlődhetnék az előzőhöz, írástechnikázok, béták tanácsa alapján irányítottan próbálok fejlődni.
8. Jön az újabb pofon.
9. .......................

Hát ja. Szánalmas, nem? Talán egyszer bezáródik ez a kör, de addig sem szabad feladni. Igen, ha meghallom ezt a tanácsot, amikor épp a 3-5. szakaszok valamelyikében vagyok, csak megrázom a fejem, és annyit mondok: Ez könnyen beszél. Mert baromi nehéz túljutni a depi fázison. Ilyenkor a 7-es szakasz kb. szóba sem jöhet, mert az elménk tele van baljós gondolatokkal, és csak rontunk az íráson, ha ilyenkor kezdünk neki. A szomorúság és a motiválatlanság miatt rágörcsölünk, még többet bőgünk, és viszketni kezd az ujjunk, hogy rakjuk a lomtárba minden eddigi munkánkat.
Éppen ezért szeretném most bemutatni, én hogyan szoktam felülemelkedni a pofonokon.

1. Sírok
WOW, erre senki nem gondolt volna, ugye? :D
Pedig a sírással ki lehet adni a feszültség jelentős részét. Én általában addig szoktam itatni az egereket, amíg ki nem szárad a könnycsatornám, és el nem fáradok teljesen.

2. Fast food is coming
Ilyenkor nemet mondok a diétának, a napi ch adagomnak, és bezabálok mindent, amit csak megkívánok... ha már az írásban nem jönnek össze a dolgok, a kedvenc ízeim megnyugtatnak valamelyest. Tudom, kísértetiesen hasonlít a dolog a stresszevéshez, de hát ez van... xd Még jó, hogy évi 2 alkalomnál többször nem szoktam próbálkozni a publikálással :D És most nem azt mondom, hogy felzabálom a Mekit (arra kinek van pénze?), egyszerűen kedveskedek magamnak egy doboz csokival, vagy rendelek egy pizzát.

3. SEMMI KOFFEIN!

A kávé jó reggel, jó vizsgaidőszakban, szinte mindig jó, de nem akkor, ha a stressz miatt így is a plafonon van az ember vérnyomása. Én csak még rosszabbul érzem magam, ha energiaitalt vagy ilyesmit dobok be, miközben ücsörgök a depiben.

4. Finom meleg
Van az a pillanat, amikor szakítanak veled, és csak bebújsz a puha takaró alá, magadhoz öleled a párnád, hogy érezd, legalább olyan, mintha valaki szeretne xd
Na, az írás is ilyen. Ha van párod, akkor jobb helyzetben vagy, mint én, mert téged van, aki vigasztaljon. Nekem marad a párnám és a takaróm.
Ha én elutasítást kapok, úgy érzem, kihűlt a szívem és az egész testem, ezért főzni szoktam magamnak egy bögre forró gyümölcsteát, és hogy ne legyen olyan oroszlánszag a házban, gyújtok illatgyertyát is. A finom ízek és a jó illat, valamint a takaró puha ölelése több érzékszervet is kényeztetik egyszerre. A cél az, hogy minél kevesebb érzékszerved tudjon foglalkozni a bánattal.

5. Jutalom

Mások akkor lepik meg magukat egy könyvvel vagy egy új ruhával például, ha elértek valamit. Én akkor is szoktam, ha elcsesztem valamit. Kárpótlásnak szoktam nevezni. És igen, ez a vásárlásmániára hajaz, de nem érdekel. Ilyenkor kell egy kis apróság :D

6. SPA-fürdő
Fürdőbomba, fürdősó, kényeztető tusfürdő, egy jól eső hajmosás, elmerülés a kádban. Ez is amolyan "meleg ölelés" feeling.

7. Zene
Van egy Depi lejátszási listám. Komolyan! És van egyfajta felépítése:

Először mennek a szokásos sírós slágerek, hogy biztosan ne nyomja a szívem egy feleslegesen el nem hullatott könnycsepp sem.
Aztán a "tagadó" számok. Tudjátok, amikor a dalban a felejtés, a tovább lépés szerepel. pl: 1
Majd jöhetnek a lélekemelő számok. Én ezt lelki adrenalinnak hívom. A zene a vérembe csurog, a ritmus és a szöveg pedig adnak egy kis erőt. Ehhez is adok pár linket, amelyek engem sokszor kihúztak a depiből. 1 2 3 4 5 6 7 8 9

8. Zárjunk ki mindent!
Ez az a pillanat, amikor eldöntöm, hogy nem akarok most foglalkozni a negatív gondolataimmal, és csak élvezni akarom az életet, majd leülepszik a dolog, ha hagyok rá időt. De ezt irányítani kell, magától nem leszek csettintésre jókedvű. Ezért szeretem lefoglalni valamivel az agyam filmekkel vagy sorozatokkal. Remek program, miközben eszem az extra feltétes pizzát xd
De nem akármit nézek ilyenkor. Ha a szokásos kedvenc sorozatomat folytatnám vagy megnézném a filmet, amit már rég akartam, nem élvezném. Mert arra gondolnék, hogy "miért ilyen szar pillanatban kell néznem ezt a jó sorit?". Teljesen elrontja az élményt, és amit addig szerettem, hirtelen élvezhetetlenné válik. Rosszabb esetben később is ezek a negatív érzések kapcsolódnak majd hozzá.
Ezért van egy film- és sorozatlistám az írással kapcsolatos "nehéz napokra". Basszus, az írás olyan, mint a menstruáció. Eddig erre nem is gondoltam. De én ilyenkor csak azokat szeretem nézni, amivel tudok azonosulni. A szereplő el akar érni valamit, de akadályokba ütközik, majd a végén sikerül neki (oké, az utolsó lépéssel még nem tudtam azonosulni, de kell valami motiváció xdd).
Itt egy lista:

Red Band Society
Táncakadémia
Kóristák
Doktor Szöszi
A koszorúslányok bosszúja
Korlátok nélkül
The DUFF
Mindenki
Doktor Szöszi 2.
Doktor Szöszik
A legnagyobb showman
A szoba
Fák jú Tanár úr! (ha már tanár szakos vagyok xd)
Kipurcant a bébicsősz, anyának egy szót se!
Limonádé
A király beszéde
Térdvédő vagy flitter
Bájos törtető
1 liter könny
Anonim alkotók klubja KIMONDOTTAN ÍRÓKNAK!!!

9. Séta
Ha kipunnyadtam magam, és megettem az utolsó szelet pizzát, valamint véget ért a sírós (és valószínűleg borzasztóan csajos) film, elmegyek sétálni a környéken. Direkt nem a főút közelébe megyek, hanem a kertek alatt, mert szeretem a magányt, és ilyenkor szeretem elkerülni az embereket. Ha boldog vagyok, nincs velük bajom, de ha szomorúság gyötör, látni sem akarom mások boldog arcát vagy fürkésző tekintetét. Viszem a telóm és a fülest, ha egyedül megyek (zenelista fentebb), ha viszont úgy alakul, hogy valakinek el tudom közben mondani a bánatomat, az kincset ér. A mozgás termeli a boldogsághormonokat, és még le is dolgozok vele egy kis darab pizzát xd

10. Napló
Klisé klisé hátán, de nekem nagyon sokat segít, ha leírhatom, mi minden bánt. Ki kell adnom magamból, különben felrobbanok, és hát mi lehetne jobb erre a célra, mint egy napló?

11. Képek, idézetek
A Pinterest és a Weheartit csodálatos. Beírom, hogy "motivation" vagy "inspiration" quotes, és kiad egy csomó színes képet, amelyekre lélekemelő üzeneteket írtak. Ha nem tudsz angolul, csak írd be, hogy motiváló idézetek, magyarul is kiad egy csomót. Emellett én is írok egy 365 napos motivációs csomagot Wattpadon, ez kimondottan íróknak szól. Ha érdekel, itt elolvashatod a napi szerencsesütidet: LINK

12. Meditáció
Lefekszek az ágyba, netán jóga pózok között válogatva hallgatom, a lényeg, hogy kényelmes legyen. Becsukom a szemem, és csak hallgatom.
Az alábbiak a kedvenceim: 1 2 3 4

ÉÉÉÉÉÉsssss aztán alszom egyet.
Ennyi általában elég szokott lenni nekem, hogy regenerálódjak, és nekilássak a javításoknak. Te hogy vészeled át az írói ciklust? :D

A hős/segítők útja

Aux Eliza október 02, 2018 0

Mindig vannak olyan helyzetek, hogy úgy érezzük, a társadalom által ránk tukmált szerepekből csak az álmaink által juthatunk ki (pl szegénység, adósságok, utazási tervek megvalósulhatatlansága, magányosság). Képzeljük el, hogy a fiatalok ugyanezt érzik, csak ők még ki is vannak szolgáltatva a felnőtteknek. Ezért van szükség mesékre és YA könyvekre. A hős minden létező történetben kimozdul a helyzetéből, és részt vesz egy utazáson. Írástechnikában ezt A hős útjának nevezik.

Nézzük, mi is ez:

1.A hős éli mindennapi kis szürke életét a világában.

2.Valami kimozdítja, és semmi sem lehet ugyanolyan többé (pl: megnyerte a lottót, meghalt a hörcsöge, stb)

3.Vissza akarja hozni a régi szürkeséget különféle okokból (pl: biztonságérzetet nyújt, ha ugyanúgy megeteti a már nem létező hörcsögöt, nem szól senkinek a lottó pénzről, hanem úgy tesz, mintha ugyanolyan szegény lenne, hogy ne tudják kihasználni, stb.)

4.Jön a segítő, aki elmondja neki, hogy az életét már nem tudja visszacsinálni ugyanolyanra, és más megoldás kell

5.elindul a kaland útján (pl: vesz egy új hörcsögöt)

6.próbákat él át, szerez ellenségeket és szövetségeseket (pl: a szomszéd ellopja a hörcsögöt, a lány az állatkereskedésben megsajnálja, és ingyen ad neki még egyet)

7.az eddigi legnagyobb megpróbáltatás (tetőpont) (pl: a 3. hörcsög megbetegszik), ilyenkor van a lelki mélypont is (pl: a főszereplő öngyilkos akar lenni, mert úgy érzi, el van átkozva, és miatta halnak meg a hörcsögök)

8.szembenézés az ellenséggel (pl: a főhős meglátja, ahogy a hörcsög a szomszéd kezében van, és a barátaival játszanak vele. Kérdés, mit tesz ilyenkor a főhős?)

9.nyereség vagy vereség (pl: a gyerek visszaadja a hörcsögöt, és bocsánatot kér/a gyerek hülyének nézi, a főhős hazamegy, és látja, hogy a beteg hörcsöge meghalt)

A hősnek azért kell részt venni az úton, mert arra inspirálják az olvasót, hogy az álmok valóra válthatók, ezáltal az elzáródott érzelmi csatornák élővé válnak. Hogy milyen úton vesz részt a hős, az tök mindegy, csak dramaturgiailag stimmeljen. A hős útja befolyással lehet az emberi pszichére. A hősnek mindenért meg kell küzdenie, semmi sem hullik az ölébe. A hős azért teszi meg az utat, hogy működővé tegye, ami működésképtelen. Hogy sikerül-e neki vagy sem, az más kérdés. A hős az emberiség azon képességét őrzi, ami elhiszi, hogy semmi sem lehetetlen. A lehetséges erők benne vannak. Elvezeti az embert odáig, hogy rájöjjön, mit akar, és hogyan kivitelezze azt. Fontos, hogy az olvasó magára tudja vonatkoztatni a szöveget.

A mentális problémák az egész népességet érintik, általában kapcsolódási problémák okozzák: egyénen belüli, egyén és közösség közti (pl: bizalom elvesztése). A hősnek egy elveszett vagy épp sosem létezett egyensúlyt kell felállítania, ez kihathat az egész világra, de lehet csak a saját életére is. Az út során olyan képességekre tesz szert, melyekkel azelőtt nem rendelkezett. Bemutatja a konfliktusok megszüntetési módját. Az ember élete során bármikor több lehet annál, mint ami az adott pillanatban a birtokában van. A hős megtanít, hogyan lehet a korlátainkat, félelmeinket meghaladni.

Néha a rossz választások miatt tűnik az ember rossznak, de valójában csak nem sikerült megtalálnia a saját helyes útját.

Az eposszerű művekben a hősök követik el a nagy tetteket, míg a segítőik a háttérben maradnak. Joseph Cambell[1] szerint ez nem véletlen. A hősöknek ugyanis előre meg van szabva egy kijelölt út, amit be kell járniuk a történet során, ezt nevezik A hős útjának. A művekben fontos szerepet kapnak a segítők, nélkülük a hős képtelen lenne boldogulni. Christopher Vogler[2] azt írja a The Writer’s Journey című könyvében, hogy a hősnek szimbolikus szerepe van, ahogy a segítőknek, mentoroknak is. A hősök általában azok lesznek, akikre az ember nem számít, mert középszerűek, sematikusak. A tetteik miatt válnak hősökké, nem születnek annak, ezért az emberekben felcsillan a remény, hogy talán ők is lehetnek egyszer hősök, csak még nem érkezett el az idejük.

A mitikus történetek, éppúgy, mint az archetípusok, a kollektív tudattalanból erednek, bennük az emberi elme működése mutatkozik meg. Talán ez lehet az oka annak, hogy a történetek bármily fantasztikusak és hihetetlenek legyenek is, az emberek „igaznak” fogadják el őket, mert pszichológiailag hitelesek. Az ember sosem gondolna arra, hogy ő talán nem a hős egy történetben, hanem egy segítő, de könnyen előfordulhat a valóságban ez a lehetőség is. A segítők ugyanolyan hősök, nélkülük a nagybetűs hős elbukna, nem tudna fejlődni. Tehát a segítők is szerves részét képezik a végső győzelemnek. És ez a valóságban is így van. Talán nem Einstein tanára dolgozta ki a relativitáselméletet, mégis, ha ő nem állt volna ott Albert mögött, talán még most se találta volna fel senki.

Számos vallás Isten előre elrendeltetését látja a segítők sorsában. Vannak kiemelkedő emberek, és olyanok, akik nélkül nem tudnának kiemelkedni. Az viszont, hogy a segítőkkel a mellőzöttségük miatt lehetetlen azonosulni, nem igaz. Az anyák, apák, testvérek, de akár a barátok is sokszor a háttérből figyelik szeretteik útját. Biztatják őket, noszogatják annak ellenére, hogy nem ők vannak a reflektorfényben. Milyen kegyetlen és élhetetlen lenne a világ, ha senki nem tudna örülni más sikereinek, senki nem veregetne vállon minket, ha elértünk valamit. Vannak ilyen emberek persze, ők azok, akik sem hősnek, sem segítőnek nem alkalmasok. Viselkedésük valószínűleg a negatív fejlődési ívnek tudható be.

A segítők gyakran jelennek meg „bölcs öregként”, legjobb barátként, egy hirtelen felbukkanó idegenként. Jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy miért nem ők lesznek a hősök? Miért nem Ron lett a kiválasztott? Miért pont Harry? Rowling erre választ is ad: hősnek születni kell. Amikor Harry kicsi volt, Lily megvédte őt az anyai szeretetével, Harry kalandjai azért kezdődtek el. De akkor jogosan nevezhetjük-e Harry Pottert kiválasztottnak? Lily csak egy segítő lett volna, vagy ő maga is hős volt? Én erre azt a magyarázatot találtam, hogy a hős valójában teljesen átlagos, ahogyan a segítői is. A születésüktől nem válnak hőssé, csak a tetteik által.

A segítők gyakran adnak tanácsokat a hősnek, gyakran okosabbak is, mint a főhős. Akkor miért nem ők lesznek hősök? A dramaturgia oldaláról nézve túl egyszerű lenne. A szereplőnk tud mindent, meglendíti a kisujját, és kész, meg is halt a sárkány. Nincs konfliktus, a hős nem fejlődik, a próbák nem nehezednek, tehát eposzokban ez megengedhetetlen, mert felrúgja az alapvető szabályokat. Ha más szemmel tekintünk a segítőkre, akkor azonban észreveszünk bennük valamiféle hiányosságot, ami a hősben viszont megvan. Sokan a tettvágy és az elhivatottság hiányát látják a segítőkben, szerintük ezért nem lehetnek hősök. Szerintem viszont igenis él bennük a küzdési szellem, máskülönben nem segítenék a hőst, hanem leülnének a TV elé, és legyintenének az egész kalandra. Ők azonban kitartóan a hős mellett maradnak, és ugyanúgy kiveszik a részüket a próbákból, mint a hősök.

Úgy vélem, minden segítő hős, csak nem mindenki fér be a reflektorfény alá. Az eposzok általában egy szereplő útját követik végig, hacsak nem íródik folytatás vagy előzmény valaki más szemszögéből. Rowling ugyan nem írt könyvet Hermione vagy Neville életéről, de ha írna, kiderülne, hogy nekik is van saját útjuk, és ugyanolyan hősök, mint Harry Potter.

--------------------------------------------------------------------------------

[1] amerikai mítosz- és valláskutató, Az ezerarcú hős írója

[2] hollywoodi producer és forgatókönyvíró

forrás: Így neveld a regényedet blog, Boldizsár Ildikó - Meseterápia

Én is félek | Személyes | Írásról

Aux Eliza szeptember 29, 2018 6

Sziasztok! Sosem szoktam túlságosan személyesre venni a figurát, egyszerűen úgy éreztem, a magánéletem nem blogtéma, de mivel az írás is a magánéletem szerves részévé vált az évek során, erről kicsit könnyebb beszélnem.
A minap szembejött velem Kozma Réka szerkesztő bejegyzése, amelyben arról írt, hogy az írás nem misztificizmus, és mindenkinek nehéz, aki jót akar írni. Csak erről eddig a zsenikultusz megőrzése érdekében mélyen hallgatott a társadalom.
Ezért elindult egy hullám, amelyben az írással foglalkozók kiöntik a lelküket, hogy bizony milyen is a sorok mögött élni. Engem ez a kezdeményezés annyira meghatott, hogy muszáj volt írnom erről nekem is. Szóval ez most egy igen depresszív és igen melodramatikus megnyilvánulásom lesz, így aki nem szeretne lelombozódni tőlem, az tudja, hol az x ;)

Úgy indult az egész írás-dolog az életemben, hogy megírtam egy Harry Potter fanfictiont. Akkor még nem foglalkoztam olyasmivel, hogy írástechnika (mert nem is nagyon gondoltam arra, hogy az írásnak lehetnek szabályai), csupán a saját szórakozásomra írtam. Aztán megírtam, és kiszakadtam ebből az egész univerzumból. Nagyon magányosnak éreztem magam, nem tudtam, milyen célja lehetne az életemnek, csak egyfajta megmagyarázhatatlan hiányérzet tátongott bennem. Ötleteim persze voltak, írtam kisebb novellákat, de valahogy nem volt ugyanaz. Rájöttem, hogy utálok novellázni. Túl hamar vége lesz a sztoriknak, nem tudok hónapokig, évekig beléjük ragadni. Megjegyzem, mind a mai napig utálom a novellákat :D

Ezért is döntöttem úgy, hogy belekezdek egy új regénybe. Már nem fanfictiont írtam, de a világ, a szereplőim, a cselekmény itt is magával sodort, és boldog voltam. Aztán ezt is megírtam. Írtam a második regényt, majd a harmadikat és a negyediket. És mind szar lett, de amikor írtam, akkor boldog voltam. Viszont éreztem, hogy itt valami nincs rendben. Az a megmagyarázhatatlan üresség mindig előjött, ha befejeztem egy regényt, és amíg újba nem kezdtem, állandóan körülöttem ólálkodott. Feltettem magamnak a kérdést: Miért érzek így? Az érzésekkel az a baj, hogy nem tudjuk őket megmagyarázni, csak tudjuk, ha valami jó vagy nem. És ez nagyon nem volt jó. Szorított a mellkasom, és összeszorult a szívem, ha a már megírt regényeimre gondoltam. Ez nem büszkeség, hanem szégyen volt. Megjegyzem, mind a mai napig az (kivéve, ha az írás folyamatára, a regénnyel eltöltött közös időre gondolok vissza, mert az örömmel tölt el). Tudtam, hogy az íráskor valamit rosszul csináltam. Eldöntöttem, hogy máshogy lesz. Jobban oda fogok figyelni a regényeimre, nem csak írok a világba. Ennek csak annyi eredménye lett, hogy belekezdtem egy regénybe, majd félbehagytam. Aztán elkezdtem egy másikat, de azt se fejeztem be. Amikor már a harmadik regényt adtam fel, megelégeltem ezt az állapotot, és inkább nem írtam semmit. Az iskolára koncentráltam, tanultam, próbáltam elfelejteni az egészet. De nem ment. Éreztem, hogy a történetek szétfeszítenek, ezért rövid, 1 oldalas vázlatokba leírtam a történetek fő cselekményszálát, a felbukkanó ötleteket. Érdekes, hogy arra egy pillanatig sem gondoltam, hogy én majd ezeket meg fogom írni. Azzal nyugtattam magam, hogy talán egyszer megmutatom az ötleteimet valakinek, aki talán ihletet merít majd belőlük.

Aztán szembe jött velem egy netes hirdetés egy írósuliról. Gondoltam egyet, és elmentem rá. Akkor ismerkedtem meg az írástechnikával és azzal, hogy az írás nem csak firkálgatásból áll, hanem komoly munka.

El kezdett érdekelni az írás mint szakma. Könyveket, blogokat olvastam (és mind a mai napig is azt teszem), egyre többet olvastam a saját zsáneremből meg igazából mindenféléből.

Az írásra viszont még mindig nem vettem rá magam. Úgy voltam vele, hogy majd akkor írok, ha már megtanultam, hogyan kell. Nem tudom, érzékelhető-e az ellentmondás ebből a mondatból, de akkor én ezt komolyan gondoltam.

Aztán leérettségiztem, örültem az eredményeimnek, izgultam a felvételi miatt, és kitaláltam, hogy amíg meg nem jönnek július végén az eredmények, elfoglalom magam valamivel. Eredetileg egy könyvet akartam lefordítani magyarra, de amikor oda kerültem, hogy el kellene kezdeni, csak húztam a számat, és azt mondtam:

De hát én utálom az angolt xd

Szóval ebből nem lett semmi. És mivel az írós barátaim mind a júliusi NANO táborra készültek, amolyan miért ne alapon én is belevágtam. Kíváncsi voltam, képes vagyok-e még írni az éves kihagyások után regényt. Írtam cselekményvázlatot, karakterkidolgozást, dramaturgiai vonalat is rajzoltam (az volt a kedvenc részem), és eldöntöttem, hogy a francba, ennek már jónak kell lennie. Hasznosítani akartam mindazt a tudást, amit összegyűjtöttem. Nos, így született meg a Napherceg első vázlata idén júliusban. Amikor befejeztem, elégedett voltam, hogy végre megint végigírtam egy regényt. Aztán jött a démonom, aki az évek alatt meghízott, és a fülembe kiáltozta, hogy ez, amit alkottam, egy nagy szar. Beleolvastam, és én is annak éreztem. Szívemet-lelkemet beleadtam, nem lehet, hogy szar legyen, ugye? A mesékben is kitartás, a szorgalom és az akarat mindig eléri a célját, nem? Nos, kár, hogy ez a valóság, és ideje felébrednem.

Az első vázlatom egy darab kaki lett. Rettenetesen szomorú lettem. Igazából még mindig így vagyok vele, pedig tudom, hogy senki sem alkot elsőre tökéleteset, minden regényt még számtalanszor át kell dolgozni, amíg kiadható formába kerül. De bennem van az érzés, hogy sose leszek elég jó. Eddig igazából mindent feladtam az életemben, bár az okok sokszor rajtam kívül estek, de attól még feladtam mindent, amibe belekezdtem eddig, és ez piszok szar érzés. Az írás mindig velem volt, és sosem akarom elveszíteni, ezért miután megírtam a Napherceg első vázlatát, beraktam pihenni a fiókba, és belekezdtem az új regényembe, a Tégy szabaddá!-ba, még mindig annak az első vázlatán dolgozom. És most már azt is szarnak érzem. Szuper :D

Szóval félek. Nagyon félek, hogy sosem leszek
elég jó, sosem érek fel a "nagyokhoz", és rossz
beismerni, de irigy is vagyok azokra, akik fele ennyi tanulással is sikeresebbek és mindenki szereti, amit írnak... még én is. Szóval ez olyan WTF... De ehhez már hozzászoktam, a suliban is rohadt keményen tanultam mindig, és még tőlem kérdezték, hogy miért nem tanulok eleget, vegyek példát azokról, akik milyen jó jegyeket kapnak (és egyébként nem tanulnak annyit)... Szóval valahogy most is így érzem magam. Sok könyvet olvastam már, bár még nem eleget, és szeretném, ha az enyém is egyszer lenne olyan jó. De egyelőre borzalmasan írok. Ez van. Hogy mit fogok csinálni? Gyártom a first draftokat, ötletelek, olvasok, tanulok, aztán TALÁN egyszer képes leszek fejlődni is eleget ahhoz, hogy megelégedjek magammal, és mások is megelégedjenek magammal.
(ez egyébként sosem valósulhat meg, egyike a lehetetlen utópiakísérleteknek xd)
Mivel füzetbe szoktam írni az első vázlatot, szó szerint a fiókba kerülnek majd ezek a "művek". Begépelni egyelőre nem merem őket, majd ha már lelkileg készen állok a szerkesztési fázishoz.

Te is félsz? Beszéljünk róla, mert nem szégyen. Az írás nem varázsvénának köszönhető, és rendben van, hogy nem minden megy csettintésre.
Csatlakozz te is az őszinteségi kampányhoz!

Írói rutinom (általános iskola, gimnázium, egyetem)

Aux Eliza szeptember 04, 2018 3

Sziasztok! A mai bejegyzést a kedvenc Youtubereim ihlették, akiknek a napi rutinos videóit imádom nézni nap mint nap :D
Ez egy hasonló poszt lesz, és tudom, hogy videóban érdekesebb lenne, de egyrészt nincs kamerám, másrészt hiába "tudok" vágni meg szerkesztőt használni, ha a nagy fejem nem mutat jól a screenen :D
Szóval ez most blog lesz, és nézzük, hogyan is zajlik nálam az írás! ;)
Mellesleg szívesen várom a ti rutinotokat is kommentben! <3

1. Időt szakítok az írásra

Szerintem nagyon fontos, hogy szakítsunk időt az írásra. Ez lehet egy fix időpont (én azt preferálom), mondjuk szombaton négytől ötig, amikor ha nem halaszthatatlan a teendő, leszarunk mindent, és csak írunk. Ezáltal kialakul egyfajta rutin, és az agyad egy idő múlva már egyenesen várja, hogy elérkezzen az írás az órarendedben, ezáltal gondolatban te már felkészültél a kreatív folyamatra, nem kell belerázódnod.

ÁLTALÁNOS
Általánosban ha hazajöttem a jó kis 5-6 vagy 7 órámról, 1 óra alatt összecsaptam a házim, aztán estig írtam. Akkor még könnyebb volt xd Gyakran írtam olyan órákon, amelyeket nem szerettem, és volt már, hogy náthásnak tettettem magam azért, hogy otthon maradhassak írni :D

GIMI
Gimiben már rendesen megfogyatkozott az időm. Érettségi, iskolai kötelezettségek, mifene. Kifogás mindig van, és az a baj, hogy ezek valóban létező problémák. Gimiben már mindenből tanulni kellett, olyan nem volt, hogy "én ezt tudom", és hiányozni sem lehetett, mert ha nem voltál ott az órákon, rengeteg dologról lemaradtam. Gimiben általában hétvégén írtam, de gyakran ahhoz is fáradt voltam. Gondoltam arra, hogy suliban írjak, mert volt vagy 9 órám, néhány lyukas, de annyira kifárasztott maga a hely, hogy esélytelen volt. Inkább vittem könyvet és olvastam xd

EGYETEM
Elhatároztam, hogy egyetemen péntek lesz a lazulós napom. Ugye nekünk hétfőtől csütörtökig tart a tanítás a levelezősök miatt, ezért 3 napos a hétvége. Osztatlan tanárin vagyok, ezért szombaton tanulok majd a magyarra, vasárnap a könyvtárra (elképzeléseimben, aztán úgyse marad időm írásra xd). Hét közben biztos nem lesz időm semmire a tanuláson kívül, este hétkor érnek véget az óráim néha, valamint az a sok ingázás egyik épületből a másikba... baaahhh

A lényeg, hogy mindig legyen egy minimális idő írni. Eldöntöttem, hogy november 30-ig be kell fejeznem az augusztusban elkezdett regényemet, szóval muszáj iparkodnom, ha el akarom kerülni a stresszt :D

2. Ráhangolódás

Tegyük fel, van időm írni.

ÁLTALÁNOS
Általánosban főleg fanficokat írtam (HP), ezért csomó Harry Potter inspired zenét letöltöttem a telefonomra, és írás közben azokat, illetve a film soundtrackjét hallgattam. Gyakran nézegettem képeket a filmekből, ha elakadtam vagy olvastam bele a kedvenc könyvem kedvenc jelenetébe, hogy inspirálódjak. Miközben írtam, mindig csokis tejet ittam. Ez amolyan placebo, de mindig arra gondoltam, hogy egyszer, amikor ugyanígy beteget jelentettem, csokis tejet ittam, és aznap megírtam 50 oldalt. Szóval azóta elkönyveltem magamban, hogy ha ezt iszom, írni is tudok xd

GIMI
Ha ne adj Isten volt időm írni, akkor beraktam a fülest, esetleg beültem a fürdőkádba fürdősóval és tusfürdővel, hogy ott írjak, távol "mindentől". A szobámban is szerettem írni, ha volt lávalámpa bekapcsolva vagy sólámpa, esetleg beraktam egy-egy füstölőt (származás: Cserépváros xd), és befeküdtem az ágyamba a füzetem és a tollaim mellé. Ja, azt említettem már, hogy a first draftot mindig füzetbe írom? Ami még elengedhetetlen, az a tea. Az az igazi kancsós tea, szóval nem a filteres xd Pesten a Westendben vettem még a nyáron egy csomó teát... fuh a bolt neve most nem ugrik be, de az aluljáró szinten van, és mindig finom illat lengi körül xd Leginkább a roiboos és a zöld teákat szerettem akkor nagyon, de amikor 9-edikban Angliába utaztam, akkor vettem ott egy csomó fekete teát (olyan igazi angolosat), és azt is szívesen ittam. Aztán csak írtam.

EGYETEM
Az órarendem szerint reggel 8-tól este 7-ig tartó intervallumban lehetnek óráim hétfőtől csütörtökig, ahogy épp kijön az adott félévre. Tegnap is valahogy így értem haza. Kilencre mentem, olyan hat óra tájékában beestem az ajtón. Hulla fáradt voltam. Befeküdtem egy kád vízbe, Relaxáló, Izomlazító és megfázásra való fürdősókkal színeztem a vizem (úgyis csak placebo, de jó illata van xd), valamint a levendulás tusfürdőmből is használtam. Ez már lassan go to bed routine xd Egy óra múlva, kb mire teljesen szétáztam és kihűlt a vizem, kikászálódtam az ágyból, és főztem magamnak teát. A Frei caféban lehet venni mindenféle egzotikus teát, azokat imádom inni, de a Darlington (na, eszembe jutott) gyümölcsteáit is imádom még mindig. Ennek ellenére tegnap a Teekanne egyik rumos-szőlős és almás-fahéjas teáját próbáltam ki, és azt hiszem, megszerettem a filtereset xd Az illatgyertya még mindig elengedhetetlen, valamint a könyvespolcomon lévő fényfüzért is felkapcsoltam így estére, hogy inspirálódjak. Elkezdtem olvasni, aztán írtam 1-2 oldalt (fülesben a történethez illő playlist ment), majd megint olvastam, és leragadt a szemem olyan fél egy körül xd

3. Az írás folyamata

ÁLTALÁNOS
Füzet, toll elő. A/5-ös füzetekbe írtam akkor még, és ha egy szót elrontottam vagy valami, kisatíroztam, szóval szép és olvashatatlan pacákkal vannak tele azok a füzetek. Amikor a HP fanficemben oda értem, ahol már könyvhűnek kellett (volna) maradnom, elővettem az eredeti könyveket, és idéztem belőlük a dialógusokat. Csak írtam, ami jól esett, és úgy voltam vele, hogy majd lesz belőle valami. (Ha visszaolvassátok azt a fanficet, érezhető, hogy egyáltalán nem lett belőle semmi, csak 88 értelmetlen fejezet xd).

GIMI
Elkezdtem írni életem első sci-fijét és egyben életem első saját regényét. Már A/4-es füzeteim voltak és szép csillogós zselés tollaim (ami gáz, mert bal kezes vagyok, és az a fajta toll nem szárad olyan gyorsan, így ha írtam, a kezem és a lap is tiszta maszat lett). A hibás szavakat (mondatokat... oldalakat xd) megint csak átsatíroztam, és még mindig úgy írtam, hogy majd csak lesz belőle valami. De már legalább tudtam, hogy honnan hova akarok eljutni, ki kivel fog összejönni, mi lesz a végén a mélypont és a megoldás. Szóval ez azért haladás xd És ha elkészült a first draft, bemásolom Wordbe.
A gimiből 3 évemet elvitte egy írói válság, szóval ez a rutin csak 9.-ben volt jellemző rám. Az írói válságom fő oka talán az volt, hogy a jegyeim nem voltak olyan jók (főleg matekból), és nagyon kellett hajtanom, mert nem voltak mindenből megfelelő alapjaim vagy eszem az adott tárgyhoz. Aztán jött a nyelvvizsga, aztán a faktok, az előrehozott érettségi, aztán a többi érettségi. Magyar emelt, az a bizonyos 5. tárgy kérdése, stb. Szóval sok dolgom akadt, de közben írástechnikáztam a vége felé és nyáron mentem írósuliba, hogy visszarázódjak.

EGYETEM
Még most sem tudom a first draftot egyenesen gépre írni, sajnálom xd Tudom, hogy plusz munka, de ez van xd Most már ceruzával írok, radírozom a helytelenségeket (vagyis jó sokat, és a radírjaim mindig eliszkolnak, hiába vannak egy nagy tartóban :D), és vázlatozok. A cselekmény legfőbb szálait tudnom kell, különben elveszek, és logika oda, a motivációkat is leírom, kidolgozom a karaktereket, szenvedek az egyedi hangukkal xd, valamint igyekszem betartani a dramaturgiai grafikonon látott "helyes" feszültségteremtést is. Hogy ez mennyire sikerül, az már más kérdés xd De próbálkozok, na :D Ha megvan a first draft, már nem másolom be azonnal Wordbe. Rájöttem, hogy a papír alapú írásnak is vannak előnyei. Például az átmásolás összeköthető egy szerkesztési lépéssel, tehát nem csak másolni kell, hanem tudatosan is pötyögni, hogy a papíron lévő szart ne vigyem be a gépbe, hanem próbáljak rajta javítani. Úgyis még vagy 100x át kell rágnom magam rajta, miért ne kezdhetném el itt?
Szóval a draftocska pihen, és addig írok mást.

25. kihívás

Aux Eliza szeptember 02, 2018 0

Feladat:

Írj egy ajánlót a saját regényedről! Ha te olvasó lennél, milyen erényeire figyelnél fel a művednek? Mi az, ami nem tetszene neked?

Mire jó ez?

Megpróbálod külső szemlélők szemével nézni a regényedet, ezáltal sokkal jobban fogod majd tudni, kinek mi tetszik majd benned, és mi az, ami nem. Persze tökéletesen nem fog menni, hiszen te nem más vagy, de tippelni mindig lehet :D

Milyen írónak lenni? | Elképzelés vs. valóság

Aux Eliza augusztus 24, 2018 0

Halihó! Ezúttal egy nagyon különleges vendéggel készítettem írós interjút, aki nem máááás, miiiintttttt

DEMI KIRSCHNER

Pontosan. Ha hallottatok már Jana Robinsról, akkor az ő neve biztos nem idegen a számotokra, de ha netán csak most ismerkedtek az íróval, linkelem a könyvei elérhetőségét --->>>KATT

Szóval ennek a bejegyzésnek a témája az, hogy az írásról álmodók hogyan képzelik el a professzionális, kiadóknál publikáló írók életet... és hogy az milyen a valóságban :D

Kezdjük is:

____________

1. Elképzelés: Ha az író megírja egyszer a regényét, soha többet nem kell foglalkoznia vele, mert "majd a kiadó a kedvére formálja". Igaz ez a valóságban? Miért?

Nem. :D És ennyivel le is rendezhetnénk a dolgot, de érdemes kicsit jobban szemügyre venni a kérdést. Az író miután befejezi a kéziratát, és a kiadó lecsap rá, nos onnan egy legalább akkora munka kezdődik, mint maga a regény megírása. Egy kiadónak ugyanaz az érdeke, mint magának az írónak: a lehető legjobb formában az olvasók elé tárni a történetet, és ennek elengedhetetlen része a szerkesztés. Ez nem egy mumus, amitől rettegni kell, vagy épp teljes mértékben elzárkózni, hanem megérteni, hogy a szerkesztő értünk, a kéziratért dolgozik, és nem azért, mert fikszációja van, hogy minden író önbizalmát le kell gyalulni azzal, hogy tele teszi a szövegét piros javításokkal.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az írónak azontúl, hogy miután végzett a történet „monitorra vetésével” már nem kell javítani a kész szövegen. Ez hatalmas tévedés. Nagyon sok munka van minden kézirattal, míg az olvasók elé kerülhet.

2. Elképzelés: Ha az ember bekerül egy kiadóhoz, utána mindent ki fognak adni tőle, mert már van neve. Igaz ez a valóságban? Miért?

Nem is értem, hogy ez a gondolat miért tudott megragadni bárhol. Az író dolga nem annyiból áll mindössze, hogy leírja a gondolatait, és ha egyszer kiadta egy kiadó, akkor ez bármire garancia a továbbiakban. Az író feladatai közé tartozik az is, hogy fejlődik, és képes megújulni. Amennyiben ez nem történik meg, akkor miért lenne egy kiadónak érdeke, hogy újra meg újra kiadjanak az írótól újabb regényeket? Egyébként mit jelent ez a kifejezés, hogy már van neve? Egy regénnyel ezt ritkán lehet elérni (kivételek mindig vannak), ahhoz azért sokkal több kell, mint egy kiadott regény. Tekintve, hogy még rutinosnak sem mondható egy első könyves író. 😊

3. Elképzelés: Ha valaki igent kap a kiadótól, a marketinget nyugodtan rájuk bízhatja. Igaz ez a valóságban? Miért?

Egy részét persze rájuk bízhatja, hiszen a legtöbb kiadónak van Facebook oldala, és egyéb social media felülete, illetve anyagi forrása, hogy, ezeken keresztül nagyobb olvasóközönséget szólítson meg. A mai világban viszont igenis az írónak is működtetnie kell a saját marketingjét. Egyrészt ezzel segíti a nevének megismerését, másrészt az olvasók többsége igényli is, hogy ismerje a magyar írókat. Fontos számukra, hogy kapcsolatban legyenek az íróval, beszélgessenek, kicsit beleláthassanak a munkafolyamatokba egészen a kezdetektől. Ráadásul ez az írónak is nagyon sokat tud segíteni, átlendítheti a nehezebb pontokon.

4. Elképzelés: Csak az első könyvet nehéz megírni. Utána már a profi írókhoz méltóan könnyen jön. Igaz ez?

Bár igaz lenne :D Hidd el a profi íróknak is vannak nehézségei. A magam részéről, mint két könyves író elmondhatom, hogy a második kötet is megizzasztott, a harmadikról ne is beszéljünk. Nem hiszem, hogy van olyan, hogy csak úgy kisiklik a történet az ujjainkból és nem kell utána semmit tenni vele, mert olyan elképesztően zseniális, hogy akár havonta lehet új regényt írni. Minden történetnek megvannak a maga nehézségei, ez hozzátartozik az „írósághoz”.

5. Elképzelés: A szerkesztés során ízekre cincálják a kéziratokat. Igaz ez?

Ha kell, akkor igen. A szerkesztés az a munkafolyamat, ahol egy külső, hozzáértő szem fogja és szépen sorban jelzi, hogy hol vannak a problémák. Legyen az dramaturgiai instabilitás, leírások hiánya, vagy épp ritkítása, karakterek motivációja stb. A cél az, hogy a történet a lehető legjobb formában kerüljön az olvasók elé. Ha ehhez az kell, hogy ízekre cincálják bizonyos részeit, akkor bizony ez meg fog történni.

6. Elképzelés: Ha az embernek megjelenik a könyve, rajongók ezrei akarnak majd találkozni a szerzővel és dedikáltatni. Igaz ez?

Szép lenne, ha ez már az első könyvnél így lenne. 😊 Ha a szerző ügyes volt, és a marketinggel megtámogatta a könyvét, akkor biztosan lesznek érdeklődők már a könyvbemutató napján, de ez egy hosszú folyamat, és nem szabad türelmetlennek lenni.

7. Elképzelés: Ha valaki a saját nevén jelentet meg könyvet, a rokonok, ismerősök tisztelni, bálványozni fogják az írót. Igaz?

Hát ez családtól/ismerősöktől függ :D Engem hatalmas szeretettel vesznek körül a családom tagjai, a barátaim, sőt még a főnököm is, pedig álnéven írok. Várják a következő történetet, biztatnak, velem vannak, ha elakadok, vagy rossz ha kedvem, de egyáltalán nem bálványoznak :D Nem hiszem, hogy az bármi jóra is vezetne, mert rossz én-képet alakít ki, és nem arra sarkall, hogy fejlődjek. Hallottam azonban olyan családról is, akik kifejezetten rosszul fogadták, mikor kiderült valakiről, hogy ír. Ez nagyon változó.

Az, hogy saját néven vagy álnéven publikál valaki nem befolyásolja a környezet véleményét. Kérdés, hogy utóbbi esetében eláruljuk, hogy kit is rejt az a bizonyos név.

8. Elképzelés: Ha valakinek megjelent könyve, mindig élvezet újra olvasni a saját alkotását, mert valami maradandót és nagyszerűt alkotott. Tényleg így van?

Ha engem kérdezel, akkor minden olvasásnál, amit a folytatásokhoz szükséges megtennem, a javítanivalót látom, de már ugye nem lehet :D Nem tartom egészségesnek, ha valaki úgy gondolja, hogy valami igen maradandót alkotott, mert annak a lelkében kihunyt a fejlődés iránti vágy… ☹

9. Elképzelés: Ha valakinek jelent meg könyve, utána már nem kell bétáztatnia, mielőtt szerkesztőhöz küldené a regényét. Igaz ez?

Hülyeség :D Így egyszerűen. Bővebben, naná, hogy kell valaki, aki elolvassa, és segít az orbitális logikátlanságokat kigyomlálni. Szerencsére több olyan írót ismerek, akik nagyon régóta publikálnak, de még ők sem gondolják magukról, hogy tévedhetetlenek, és nekik aztán nincs szükségük arra, hogy valaki elolvassa a történetüket, mielőtt a kiadóhoz elküldik, és ott beosztják egy szerkesztőhöz. :D