2020. szeptember 25., péntek

"Akármennyit teszek, az sosem lesz elég." | Reakció korábbi írós félelmekre #elégvagy

Érdekes lesz visszaolvasni, és a jelenlegi gondolataimat hozzáfűzni, az biztos :D



"Ha pályázatra vagy bármilyen nívósabb platformra akarjuk beküldeni az írásainkat, fel kell kötni a gatyát, mert ott bizony minőséget várnak el. És én tudom magamról, hogy sokszor nem ugrom meg ezt a szintet, és ha igen, akkor sem magamtól, hanem millió átírás után, rengeteg kukázás árán, és ehhez segítség kell."

Még jó, hogy elég kitartó vagyok, és mindent meg fogok tenni, hogy a millió és egyedik átírásig eljussak ;)

"ott motoszkál bennem a tudat, hogy egyedül nem vagyok képes semmire. Nem veszem észre a hibáimat, pedig kiszúrják a szemem. Óvodásnak érzem magam, aki mindig a felnőttek (jelen esetben tapasztalt béták, előolvasók) kezét fogja, és nélkülük nem boldogul."

Senkinek nem kell egyedül mennie az úton, és bármikor kérhet segítséget. Attól nem lesz valaki rossz. Különben meg egyedül menni unalmas.

"Elméletben van fogalmam arról, mit szeretnék, de nem tudom megvalósítani. Néha a sokadik átírás után sem. Mintha elefánt lennék a porcelánboltban, és minden eltörne, amihez csak hozzáérek."

Megesik, hogy nem úgy sikerül, ahogy elterveztük. De az a jó benne, hogy bármikor újra lehet kezdeni, és ha szeretem a sztorit, újra is fogom kezdeni.

"Az Aranymosás Irodalmi Magazin honlapján volt egy érdekes feladat: írjuk le, mik az erősségeink és a gyengeségeink saját magunk szerint.

Erősségek:
Ötletek

Kihúzva, mert ha a történetemben nincs történet, akkor az minden, csak nem jó ötlet.
Nyelvi szint

Más mondta, de tuti téved.
Meglepő fordulatok

Csak épp nem hitelesek, és tönkreteszik a dramaturgiát.
Világalkotás

Érdekes, csak logikátlan az egész.
Gyengeségek:
Minden más."


Erre a feladatra emlékszem.

Szerintem amúgy marha jó ötleteim vannak, és az ötlet nem feltétlenül vonatkozik a történetre, lehet az bármi, ami megfog a sztoriban.

A nyelvi szintem nem olyan rossz azért. Persze nem is kiugróan jó, de azért lehet vele boldogulni.

A meglepő fordulatokkal magában nincsen baj, sőt nagyon élvezem írni őket. Csak a megalapozáson kell még dolgozni.

Most épp világot építek fantasy regényhez, és imádom. Meg kell találni a trükkjét, na. Nekem például sokat segít, ha valós alapokra építkezek, és a már meglévő dolgokat formálom át, nem teljesen a nulláról kezdek dolgokat. Nem mondom, hogy kiemelkedő vagyok benne, de szeretem csinálni.

Amúgy az érzelmeket írnám most hozzá a listához.



"nem hazugság, hogy ami rossz, az rossz (...) nem csak az írásaim rosszak, hanem én is, mert én követem el ezeket az írásokban, azaz én vagyok a gondok okozója."


Szerintem igenis hazugság azt mondani, hogy rossz. A rossz relatív. A művészetben főleg. Egy hang lehet hamis, egy fordulat lehet nem megalapozott, de maga a produktum nem ennyiből áll. Vannak erősségei, gyengeségei, de nincs olyan, hogy MINDEN rossz. Én vallásos vagyok, szóval hiszek abban, hogy Isten nem teremt semmit véletlenül, és minden okkal történik. Ennek fényében pedig én is okkal vagyok, és ELÉG VAGYOK.




"Ne gondolj így magadra!

Hogy csináljam?

Szeresd magad!

Azt hogy kell?"


Úgy lehet megváltoztatni a gondolatokat, hogy átértékelünk dolgokat. Ez nem megy csettintésre. Nekem három hónap ágyhoz kötés és kórházba járkálás kellett hozzá, hogy beindítsa ezt a folyamatot. El kell jutni egy pontra, amikor már túl sok a negatív, és bármit megtennél, hogy jobb legyen. Ha elég erősen keressük a megoldást, az idővel jönni fog. Amikor hosszú időt töltesz azzal, hogy felszedd magad a földről, elkezded értékelni, milyen jó is vagy te, és elég leszel saját magad számára.


"Próbálom mondogatni magamnak, hogy egy rossz írás közelebb visz a jó íráshoz, hogy vannak erősségeim, hogy okos vagyok és néha még csinos is, de a fejemben ezek üres szavak."


Ezt a rossz írást felejtsük már el, jó? Mindenkinek könnyebb lesz.


"Okos vagyok.

Igen? És mi van az egyes dolgozatokkal, amiket életed során írtál?

Csinos vagyok.

Ráálltál mostanában a mérlegre? Nem? Félsz, hogy összeszakadna alattad, ugye?

Vannak erősségeim.

Akkor miért nem írtál semmit a fentebbi listán az erősségekhez?

Egy rossz írás közelebb visz a jó íráshoz.

Ha egy írás örökké rossz, abból sosem lesz jó.

Miből gondolom, hogy nem vagyok elég jó?"

Okos vagyok. Minden ember okos a maga módján, ez dolgozat eredményektől független. Mindenki máshogy okos.
Csinos vagyok. Én imádom az outfiteket, amiket összerakok. Az, hogy valaki csinos, nem súlyban mérhető, és még csak nem is külső mércével.
Igen, erősségeim is vannak. Most írtam hozzá a listához.
Már megint ez a rossz írás... Eliza, elég lesz, köszönjük.



"Nem azzal van a baj, hogy tenni kell érte. Azzal, hogy úgy érzem, akármennyit teszek, az sosem lesz elég."

Mindenki csak annyit tesz, amennyit tud, és amennyit akar. Nem lehet többet, és szerencse, hogy nem is kell. Akinek nem elég, bekaphatja.

Nem sütöm le a szemem Nem szegem le a fejem Nem veszed el a helyem, az az ábra (Follow the flow)

Ezt most nem csak magamnak, hanem mindenkinek mondom: ELÉG VAGY!


"Talán hálátlan vagyok, mert mindig olyan emberekhez mérem magam, akik felettem állnak."

Nem így fogalmaznék. A hálátlanságban van valami, hogy nem azt néztem, nekem mim van, és másnak mennyivel több. De az már nagyon nem stimmel, hogy felettem állnak. Én hiszek abban, hogy mind egyelők vagyunk, nincs szuperember, ahogy nincs mínuszember sem. Csak ember van. Senki nem áll felettem, ahogy én sem állok senki felett.


"engem az tesz boldoggá, ha tudok valamit. Ha nem, az meg szomorúvá."

Ezt megértem, de sosem tudhatunk mindent. Amit tudunk, annak örülni kell. Amit meg nem, azt vagy el kell engedni, vagy addig csinálni, amíg nem tudjuk. De a szomorúság részét mindenképp el kell engedni, és amikor nem tudunk valamit, és jönne a depi része, gondoljunk azokra a dolgokra, amiket tudunk. Azok fognak erőt adni. Például én marhára tudok örülni annak, hogy egyáltalán felkeltem ma, és kaptam még egy napot az élettől. 


"Van olyan ismerősöm, akinek a legnagyobb írós félelme, hogy nincs meg a motivációja ahhoz, hogy írjon. Egyszerűen nem halad a művével, pedig van ideje rá, van jó sztorija és tehetsége meg tudása is. Nálam nincs ilyen. Én írok akár húsz oldalt is egy nap. Nálam az a gond, hogy az a húsz oldal kábé kuka. Szóval nem értékelhető, minőségi írás. Belegondoltam, hogy melyikünk van nehezebb helyzetben?"

Na, ebbe én is beleestem. De amúgy itt egy mélyebb dolog húzódik a háttérben a motivációt illetően. Én például azért nem mertem írni, mert úgy éreztem, nem állok rá készen, pedig más szemével lehet, hogy hülyeségnek tűnik. Most már úgy vagyok vele, hogy a nem állok rá készen örökké húzódhat, és idővel "miért nem tettem meg akkor, amikor lehetett volna" lesz belőle. Szóval én eldöntöttem, hogy készen állok. Eljutni idáig nehéz volt, és néha még mindig előjön bennem a kérdés, hogy... Biztos? Nem lenne jobb, ha várnék még?

Ilyenkor annyit mondok:

NEM. CSINÁLJUK.

És ez nagyon jó érzés :D


"túl sok ez nekem, és nem éri meg beadnom pályázatra semmit, ha ennyire magam alatt vagyok az odáig vezető úttól"

Itt most két dolgot keverek. Nekem sosem az volt az álmom, hogy mindenáron pályázhassak. A pályázás egy módja a kiadásnak, de van még házalás, stb. Félelemből ne mondjunk nemet olyanra, amit szeretnénk, de simán lehet, hogy én nem félek, egyszerűen nem akarok pályázni. Ez nem azt jelenti, hogy biztos megfutamodtam vagy nem voltam elég kitartó, hogy beadjak valamit.


"Szeretek mindent kiszámítani és felkészíteni magam rá lelkileg. Mindent megtervezek, amit csak lehet, ha pedig valami nem úgy alakul, ahogy terveztem, akkor újratervezek. Tervezek, tervezek és tervezek. De az életet nem lehet megtervezni."

 Nem lehet mindent megtervezni, és az a jó, hogy nem is kell. 


"El akarom mondani magamról az életem végén, hogy nem csak elsuhantak mellettem a napok, hanem sikerült elérnem a célom vagy sem, de megtettem, amit tudtam."

Ez önmagában szuper, csak azt ne felejtsük el, hogy ne egy hajsza legyen az a "Mindent megtettem". Az élet nem egy nagy feladat, hanem egy lehetőség, hogy olyan dolgokat csináljunk, ami minket érdekel, boldoggá tesz.


"Természetesnek vettem olyan dolgokat, mint az egészség, a lehetőségeim, és csak rohantam és rohantam, hogy még több mindent facsarjak ki magamból megállás nélkül."
Erről beszéltem az előbb.



"Amikor megtudtam, hogy kikerült egy írásom kiadó honlapjára, örültem. Úgy éreztem, van miért meggyógyulnom. Aztán amikor kicsivel később jöttek az elutasítások, sírtam. Nem volt kedvem meggyógyulni egyáltalán. Mert mi értelme, ha nem kellek másoknak?"

Ez nagy megpróbáltatás volt. Az elutasítás sosem jó, és érthető, hogy kivagyunk miatta, de nem a nemek és igenek viszonya határozza meg az értékünket.

"Melyik a jobb?
 
1. Emlékeket gyűjteni, és boldognak lenni akár pályázgatás nélkül, akár blogon írni, akár fióknak, ami jól esik. A lényeg, hogy ne legyen teher a megfelelés.

2. Küzdeni az álmomért, hogy kiadott író legyek, ami nem feltétlenül jár sok boldog emlékkel, de fejlődéssel igen."

Igazából itt az a baj, hogy a küzdés nem szinonimája a szenvedésnek. Tény, hogy fontosabb az első  opció számomra, de a küzdésből is lehetnek jó emlékek. Megismerkedni új bétákkal, írókkal, írós fogásokkal, ez mind szuper dolog. A negatív visszajelzés és a pofon része az, ami itt a visszatartó erő, azt pedig meg kell tanulni kezelni. Ha nem teher a megfelelés, akkor nem lesz küzdelem az út sem.
Az elég vagy nem azt jelenti, hogy tökéletes vagy. Azt jelenti, hogy elég okos vagy, hogy fejlődj. Elég tehetséges vagy, hogy jó dolgokat alkoss. Elég erős, hogy elviseld a mélypontokat. És elég jó vagy ahhoz, hogy szeresd önmagadat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése