Ez nem az út, amin járunk


Szerettem volna írni egy bejegyzést a kisregényről, amit írtam, és folyamatosan közlök Wattpadon (elolvashatod ITT), hogy hogyan született meg a történet, mi volt az írás menete és milyen érzések kötnek hozzá.

Aztán elbizonytalanodtam, így született meg ez a bejegyzés.

Kezdeném a kisregény ötletével. A történet egy Eszter nevű lányról szól, aki elvégezte a gimnáziumot, és készen áll elkezdeni az egyetemet, nagy szerelemben él a barátjával, és nem is lehetne boldogabb. Aztán meghal. És úgy érzi, elárulták, mert semmilyen tervét nem tudta megvalósítani, nem ért el semmit az életben. A történet során azt próbálja kideríteni, volt-e értelme így az életének.

Azt szerettem volna megírni ebben a kisregényben, hogy nem kell valamilyen nagy embernek lenned, mindenféle címeket szerezned és szakmai/társadalmi/bármilyen elismerést, hogy értékes életet élhess. Ha pedig látszólag elérted, amit szeretnél, utána még többet akarsz majd.

Viszont elgondolkodtam rajta, hogy számomra mit jelent az érték. Szimpatikus lett számomra a slow living mozgalom, a Simple joys csatorna különösen nagy hatást tett rám. Pár éve viszont úgy gondoltam, hogy minél több mindent érek el az életben, annál több értelme van. Ez motivált engem tanulásra, adott célokat, hogy újabb és újabb dolgot tegyek meg.
És ezzel nincs semmi baj, mert tényleg motiváló tud lenni, és jó, ha az embernek vannak céljai.
De közben valami megváltozott bennem, és a papírok és elismerések helyett mást akarok. Egyszerűen csak nyugodt, boldog életet. Élvezni az írást,  az olvasást, azzal foglalkozni, amit szeretek. De rá kellett jönnöm, hogy a világ alapjában véve nem erre van berendezkedve. Az iskolában rengeteg olyan dolgot kell tanulni, amit úgyse fogunk használni (pl. A jó életért kell fizika zh-t íratni Magyar-könyvtár szakosokkal), a munkahelyen majd nem csak olyan dolgokat kell csinálni, amit az ember szeret, és a social média is a hustle kultúra elveit követi. Vagyis hogy legyél produktív, csináld ezt, csináld azt, és az majd jó lesz. NEM LESZ JÓ! Legalábbis nekem nem. Mert nem akarom, hogy az eredményeim határozzák meg az értékemet, hanem a boldogságom, hogy úgy érzem, a helyemen vagyok, és jól szórakozom nyomás nélkül.
Az ilyen motivációs csatornákkal egyébként az a baj, hogy irtó szélsőségesek, és hajlamosak a dolgoknak csak a pozitív vagy csak a negatív oldalát bemutatni. De tudjuk, hogy nincs olyan, hogy állandó boldogság.
Viszont több boldogság lehet. Szerintem sokaknak van legalább egy ismerőse, aki azt mondja, hogy ha már itt a karantén, szakítsunk időt arra, hogy megcsináljuk, amire nem volt időnk, és legyünk elfoglaltak ekkor is.
Engem ez az időszak másfelé terelt. Engem pont arra tanított, hogy több időt kellene hagynunk olyasmire, amit szeretünk, és lelassulni, elgondolkodni az értékeinkről. Emberek halnak meg, valakit pedig csak az érdekel, hogy a karantén alatt kipipáljon 200 dolgot a naptárban? Ez is elgondolkodtató. Főleg azért, mert nekem is volt ilyen naptáram.
A jelen és a múltbeli énem premisszái ott ütköztek, hogy az új énem úgy érzi, ha lelassít, és beéri kevesebbel is, akkor azáltal vesztes lesz a társadalom szemében. A múltbeli énem szemében bizonyára az is lenne. De pont azért írtam meg Az út, amin járunk kisregényt, mert más értékek szerint akarok élni, és ezt közvetíteni is szeretném.

Talán a legnagyobb probléma, hogy néha nem merek nemet mondani. Nem merek nemet mondani az újabb és újabb teendőkre, amik eredménnyel járnak, de örömmel nem. A régi berögzült szokásoktól nehéz megszabadulni.
De talán most, hogy tudom, mit akarok már tenni is könnyebb lesz érte.
Ha pedig nem, itt lesz Az út, amin járunk emlékeztetőnek.


 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések

Ez nem az út, amin járunk